Blog

Kipróbáltuk a VelaShape nagy hatóanyagtartalmú testfeszesítő készítményeit!

Ágnes
Ágnes
2021.04.08 18:05
Kipróbáltuk a VelaShape nagy hatóanyagtartalmú testfeszesítő készítményeit!

Az idén nagyon lassan jön a jó idő, de biztos vagyok benne hogy heteken belül nemcsak a kabát kerül le, de előkeríthetjük a nyári ruhatárunkat is. Reflektorfénybe kerülnek a télen és a karantén ideje alatt felhalmozott párnácskák, hurkák.  Itt az ideje hogy megszabaduljunk ezektől!

Valamikor 2018-ban történt az eset, hogy Brendan, aki akkor már partnerünk volt felajánlotta, hogy küld nekem Koreából 2-3 féle testfeszesítő és cellulit elleni készítményt, próbáljam ki. Persze azonnal elutasítottam, mi a csudának kísérletezzek vele, úgysem ér semmit. Annyi mindent kipróbáltam már itt Magyarországon, hát mit ne mondjak, csalódtam bennük. 

Aztán láss csodát, egyszer csak érkezett egy csomag, amiben a kért cuccok mellett lám-lám csak ott csücsült  két különböző testfeszesítő krém is, csak nem bírta ki, hogy ne küldje el :)

Na jó rendben, hát ki nem fogom dobni, kipróbálom, ha már ennyire tukmálja…

Na de hogyan is kell ezt használni?

A cég szlogenje szerint készítményei biztonságosabbak mint a gyógyszer, és hatékonyabbak mint egy kozmetikum. Főként növényi összetevőket tartalmazó készítményeik ötvözik a modern technika vívmányait és a keleti orvoslás hagyományait – úgy tűnik ez tényleg egy picit más, mint amit megszokhattunk.

A kék ActiV krém hűsítő hatású, és nyirokkeringést serkentő funcióval bír.  A piros Resculpting a lerakódott makacs zsírokat segít eltüntetni.

Be kell kenni vele a kezelendő területet, és hosszan masszírozni –  igazából a masszázs nagyon nagyon fontos része a kezelésnek – ezzel is serkentve a nyirokrendszert. A piros erősen melegít, érzékenyebb bőrűeknek nem is igen ajánlott a használata, főként az érzékeny területeken, mint a comb belső fele.  Képes a bőr alatt 1-3 hőfokos emelkedést előidézni. 

Világszerte  panaszkodtak a piros dobozos készítményre, hogy olyan erős melegítő hatása van, hogy kiszaladtak, és belefeküdtek a hóba, és hasonló. Óh gondoltam, ez rajtam nem fog ki, volt már rajtam efféle melegítő kence, oszt meg se karcolt:)

Az első furcsa élmény az volt, hogy bekentem a combom a nyirokkeringést segítő készítménnyel, jól bemasszíroztam és elmentem aludni, azaz csak aludtam volna, mert jó sokszor (legalább ötször) látogattam éjjel a mellékhelyiséget. (Persze ez néhány nap után már lecsendesedett) Igen, ez a készítmény elég jól teszi a dolgát.

A hasamra a pirosat kentem, melegített de simán elviselhető volt. No aztán gondoltam egy nagyot, mert irtó furi érzés volt az hogy a lábad hűt, a hasad meg fűt – bekenem én a combomat is végig a melegítő krémmel mi bajom lehet. Hááát. 5 perc után semmi, 10 perc után megsültem, 20 perc után úgy gondoltam kiszaladok a hóba (ja nincs hó), akkor mossuk le gyorsan. Na nálam ezután marad a hasamra a fűtő piros Resculpting, ott simán el tudom viselni, a többi területre az ActiV krém, a nyirokkeringést serkentő.

A kezdeti összebarátkozás után aztán így kentem magam reggel és este,  és tényleg szemmel láthatóan kezdett feszesebbé és kisebb körméretűvé válni combom és a hasam.  Egy korábbi próbálkozásom eredményeképpen készítettem egy mérést, most volt itt az idő, hogy lecsekkoljam az elért szemmel látható eredményt. 

Szó mi szó, ledöbbentem. Centikkel kevesebbet mértem, mint korábban.

Rengeteg előtte utána kép is kering a neten, sőt  utólag kiderült, hogy világszerte több szépségszalon használja kizárólag ezeket a termékeket a hatékonyságuk miatt.

Amióta a családom látja rajtam a változást, mindenki ebben fürdik :) A férjemnek kisebb lett a pocakja és a fiam is kenegeti magát, pedig rajta nem sok a plusz centi, na mindegy, ő tudja.

Te is kipróbálnád?

Itt, rendkívül kedvező áron megtalálod őket. KATT a képre!

 

Nézd csak az eBay-en mennyibe kerülnek!  Hát ettől mi sokkal olcsóbbak vagyunk:) és leszünk is, a továbbiakban is. 

Azóta én és a Vela Shape készítmények igen jóban vagyunk, most hogy túl vagyok egy nagyobb fogyáson, így aztán ezek a készítmények a mindennapjaim részévé váltak.

Külön külön, és együtt a 3. készítményt is lehet használni, merthogy ez tulajdonképpen egy egymásra épülő rendszer is. Ha megnézitek, minden tuboson ott szerepel egy szám 1-2-3. Egymás hatását erősítve kell használni, így az eredmény egészen biztosan nem marad el.